Jelentkezz be itt!

Hagyják békén a gyerekeket!

Blogbejegyzés

Egy kis időre most szüneteltetem a közösségi médián azt, hogy egyáltalán jelen legyek. Ezúttal most nem azért, mert letiltott a Nagy Kék, hanem mert kezdek besokalni. Hogy ez meddig tart nem tudom, lehet, hogy egy hét, de az is lehet, hogy holnap újra felnézek. Szóval nem tudom.

Tehát most tényleg az a problémám, hogy nem tudom eldönteni, hogy velem vagy az emberekkel van gond. Persze mindenki élből rávágná, hogy biztos, hogy a többiekkel, de én azért egy kicsit most elgondolkodnék.

Nem tudom, hogy hány könyvet kéne levennem a polcról és mutogatnom, hogy az elmúlt 100 évben, mennyien foglalkoztak a gyermeki szexualitással. Lehet, hogy bizarrul hangzik, de én magam is, itt ezen az oldalon írtam már hasonló témában. Azt hiszem ott pont a közösség által elvárt szexuális elfojtásokról volt szó. De másképpen is le lehet rombolni a gyermek fejlődését, méghozzá úgy, hogy a libidót eltereljük annak a céljától. Nagyjából erről szólt Freud és Jung életműve, amiből többek között a neurózisok magvát tárták fel.

Tehát, aki mondjuk egy kicsit is foglalkozott szexuálpszichológiával és mondjuk a kezébe vette Szilágyi Vilmos 2005-ös Szexuálpszichológia című tankönyvét, ami azért egy nagyon is megalapozott szakkönyv és szakvélemény, élből azzal fog találkozni, hogy a szexuális fejlődés már kora szülött korban megkezdődik, hisz minden partnerkapcsolat prototípusa az anya-gyermek kapcsolatban kezd kibontakozni. És akkor innen szépen le lehet vezetni egy pszichoszexuális fejlődési szakaszt, ami mióta ember él a földön, soha nem változott.

"Köztudomású, vagy legalábbis annak kéne lennie, hogy a négy-öt év körüli óvodások egyik kisgyerekkori erotikus korszakukat élik." -Vekerdy Tamás

Engem nem különösebben érdekel, ha a városházára kikerül egy szivárványszínű zászló, az sem zavar, ha a szexuális kisebbségek évente egyszer felvonulnak a városban, szerintem még azt is túl fogom élni, ha a nemzeti jelképekből gyártanak LMBTQ mémeket. És még azt is megértem, ha egy meleg vagy leszbikus pár, akik közösen nevelik a gyereküket, hogy megértessék a gyerekkel miben is élnek, elővegyék a Meseország mindenkié című mesekönyvet és elmondjanak egy ilyen mesét.

De az, hogy a diskurzus elmenjen egy olyan irányba, ahol a tudományra és az elfogadásra hivatkozva, csupán politikai ideológiák mentén, megkérdőjelezzék ezt a bizonyos pszichoszexuális fejlődési folyamatot, ez már tényleg egy „vörös vonal”, amit már tényleg nem lehet tolerálni.

És ezt most nem azért írom, mert paranoid vagyok, hanem mert az elmúlt 2 nap tapasztalatai azt mutatják, hogy tényleg így gondolkodnak az emberek, ilyen olyan hírportálok facebook oldalán, a komment szekcióban. És köztük egyébként olyanok is, akiknek ez lenne a szakmájuk, és azt hangoztatják, ezeket a elavult elméleteket már rég meghaladták. Azt hiszem ez már tényleg egy kollektív elmebetegség.

És ha valaki egyébként egy középutas véleményt próbál közvetíteni, azt szét szedik ugyanúgy a homofóbok, mint a LMBTQ aktivisták. Úgyhogy részemről épp most jött el az ideje annak, hogy ebből az egészből kivonjam magam, és ha lecsillapodtak a kedélyek, majd esetleg megnézem, hogy mi a helyzet az én szubjektív világomon kívül is.

Noha, most már tényleg úgy van, hogy kétszer meggondolja az ember, hogy kire hivatkozik, mert hajlamosak azt csupán politikai szimpátia alapján megítélni, én azért bátorkodom Vekerdy Tamás gondolataival zárni a blogomat.

„Hagyják békén a gyerekeket!”

A szerző VoodooLove VoodooLove
Torzult szeretetnyelvű szadista gazember vagyok, aki a Galaktikus Birodalom, partizán gerillájaként, szub-mazó kurvákkal gengszterkedik, puncipecegtető switchekkel trollkodik, és agyonbassza a tömegkultúrát (is). Időnként női hangon beszélek. Áldozatomat nem ölöm meg csak megsebesítem. Ismeretlenekkel nem játszo(k), keresztbe teszem a kezem előttük. Joker és Harley nem viccel! Tudd hol a helyed szuka! Különben úgy jársz, mint Csipkerózsika, akit megbasztak alva, és kilenc hónap múlva Ikreknek ad életet.

Oszd meg velünk véleményed, kritikád! Hozzászólások követése

Írj te is egy üzenetet!



* Az eMail mező kitöltése kötelező, de nem jelenik meg a honlapon, nem osztjuk meg harmardik féllel!
** Hozzászólás írásával elfogadod az aktuális Felhasználási szabályok és feltételeket és az Adatvédelmi irányelveket!