Jelentkezz be itt!

A liberalizmus igazi arca - Pedofil konferencia

Blogbejegyzés

Nem tudok szó nélkül elmenni amellett, hogy látom az idei konferencia kapcsán milyen hozzászólások érkeztek a 24.hu cikkére. Még mindig ott tartunk, mint egy évvel korábban, mindenáron szeretnénk összemosni a BDSM-et a politikával, és ettől már tele van az ember bögye. Nos, én református vagyok, mint az 1920 és 1944 között, Magyarországot kormányzó Horthy Miklós, vagy éppen a NER uralkodója Orbán Viktor, akik csak azért nem lehettek királyok, mert ugye reformátusok. Politikailag mindig is jobbra húzott a szívem, és ma sincs ez másképpen. Azonban van néhány pont, ahol összeütközésbe kerülök az úgynevezett főirányokkal, így jelenleg nincs Magyarországon olyan párt, aki teljes egészében képviselné az én nézeteimet. A párt szó egy bizonyos álláspontot takar, és jelentésében is az egésznek egy részét jelenti. Hogy ennek mi köze van a BDSM-hez? A BDSM közösségben is többféle nézetű emberrel ismerkedhet meg az ember, egészen a baltól a jobbig, mindenféle színezettel. Mégis képesek kulturáltan egy közösségben létezni, még ha vannak is kisebb összeütközések. Különösen akkor képesek az összefogásra, ha támadják őket. Akit pedig a szexualitása miatt lelibsiznek, vagy pedofiloznak, az joggal érezheti magát megtámadva. Ilyenkor jön a védekezés.

Az idei konferencián én magam nem vettem részt, csak a díjátadón jelentem meg, de mégis kötelességemnek érzem, hogy megvédjem a közösséget a hasonló támadásoktól. Épp úgy mint egy évvel ezelőtt, egy bizonyos Paranoid Android cikkével kapcsolatban, aki úgy írt cikket a BDSM konferenciáról, hogy azt sem tudta, hogy eszik-e vagy isszák a BDSM-et.

„Az egész írás csöpög attól az elmebajos perverz igyekezettől, hogy a szadizmust és a mazochizmust a normalitás részének fogadtassa el.” - Paranoid Android

1994 óta a szadomazochizmus többé nem tartozik a ’szexuális deviancia’ kategóriájába, így nem tekinthető elmebetegségnek. És ebben az esetben nem arról a paranoid elképzelésről van szó, hogy a „zsidó világhatalom” a nemzetben gondolkodó emberek tűréshatárát próbálná meg feszegetni, tágítani. Hisz a szexualitásnak ehhez semmi köze nincs. Azt azonban már Freud óta tudjuk, hogy az emberiség összes problémája szexuális eredetű. Különbséget teszünk klinikai szadizmus, és szexuális szadizmus között. Az utóbbi egy ősi mechanizmus ami, bennünk él, akárcsak a mazochizmus. Egyesekben a szadomazochista szeánsz nem más, mint a férfi-női princípium fizikai megtestesülése. Maga a szeretkezés is afféle fájdalmak sokasága, ahol a mazochista tétlenség és a szadista vadság találkozik egymással. A passzivitás pillanata pedig egybe esik a legintenzívebb aktivitás pillanatával. Megdermedés és szabadság, a tudat, ami kikapcsol, szemben a létezéssel, ami átveszi az irányítást. Nincs ebben semmiféle perverzió. Ez természetes.

Honnantól normális a normális? Feldmár szerint az igazi katarzis alapja, hogy a résztvevők ne legyenek behelyettesíthetőek. Tehát mindaddig, amíg csak egy nőt, vagy férfit akarunk magunknak, és nem foglalkozunk a másik személyiségével, ez szexuálisan baromira kártékony lehet. Erre egyébként a férfiak eszmélnek fel később, hisz hajtja őket a fajfenntartás ösztöne. Ugyanilyen ösztön a nőknél, az anyai ösztön. Nos, hogyha ez a kettő találkozik, és nincs tudatosítva egyik félben sem, akkor abból szörnyű párkapcsolatok alakulhatnak ki. Na de ki az, aki szeret az anyjával huncutkodni? Magyarországon elég sokan. És ők azok akik lepedofiloznak olyanokat, akik tudatosan élik meg a szexuális életüket. Ők azok, akik „baba van a kocsiban!”matricával ellátott autóval szexelnek  tripperes prostituáltakkal az út szélén. Ők azok, akik titokban meleg fiukat szopatnak az asszony mellett. Ők azok, akik gyűlöletre nevelik a gyereküket. És ők azok akik megmondják, hogy mit szabad és mit nem. Nem vagyunk sem pedofilok, sem elmebetegek, csupán szabadon éljük meg a szexualitásunkat. És még így is sokan rákényszerülnek arra, hogy titokban tartsák mindezt, mert a troll csürhe szétszed minket.

„Ez is egy liberális métej, a mi időnkben nem volt ilyesmi.Minden szemét Nyugatról jön. Az a baj, hogy a mai fiatalok - az elenyesző keresztényi nevelést kapottakat leszámítva - túl korán kezdi a szexuális életet. Ráadásul a ballib oktatásban homoszexualitásra, a másság imádására tanitották gyermekeinket. Sok fiatal ezért nem akar Istennek tetcő életet élni. Magyar emberekkel való házasság hejett külföldre mennek drogozni és egzotikus emberekkel (migránsokkal) céltalan kapcsolatokat létesíteni.” –Egy kommentelő

Ilyen és ehhez hasonló véleményekkel kell szembesülnöm. Szerintem sokkal nagyobb probléma, hogy manapság már minden embernek van internet hozzáférése, és következmények nélkül írhat bárki bármit. A fegyelem és fegyelmezés hozzátartozik a BDSM-hez, és nem áll szemben a keresztény értékekkel sem. Régebben sem volt ez másképp, csak nem volt még angol vécé, így az emberek másképpen intézték a dolgukat. Jelenleg éppen egy keresztény konzervatív oktatási rendszer működik az országban, így nem gondolom, hogy bárki is a homoszexualitásra nevelné a gyerekeinket. A drogról, pedig csak annyit, hogy a BDSM megköveteli, hogy tiszta fejjel játszunk egymással. A migránsok miatt pedig én addig nem aggódnék, amíg szögesdróttal védik a határainkat, az egyébként alulfizetett rendőreink.

A szerző VoodooLove VoodooLove
Torzult szeretetnyelvű szadista gazember vagyok, aki a Galaktikus Birodalom, partizán gerillájaként, szub-mazó kurvákkal gengszterkedik, puncipecegtető switchekkel trollkodik, és agyonbassza a tömegkultúrát (is). Időnként női hangon beszélek. Áldozatomat nem ölöm meg csak megsebesítem. Ismeretlenekkel nem játszo(k), keresztbe teszem a kezem előttük. Joker és Harley nem viccel! Tudd hol a helyed szuka! Különben úgy jársz, mint Csipkerózsika, akit megbasztak alva, és kilenc hónap múlva Ikreknek ad életet.

Oszd meg velünk véleményed, kritikád! Hozzászólások követése

Írj te is egy üzenetet!



* Az eMail mező kitöltése kötelező, de nem jelenik meg a honlapon, nem osztjuk meg harmardik féllel!
** Hozzászólás írásával elfogadod az aktuális Felhasználási szabályok és feltételeket és az Adatvédelmi irányelveket!